Rólam

Rólam

Beke Zsófia vagyok, a BéZs Makeup alapítója és sminkese. Kicsit mesélek magamról, hogyan alakult az én utam.

Művészeti iskolába jártam, ahol az általános rajzórák sokban hozzájárultak a kézügyességem fejlődéséhez, az arc anatómiájának megismeréséhez. Később rajzszakos tanítóként végeztem, viszont az egyetem alatt már sok projektben dolgoztam sminkesként. Mellette elkezdtem drogériákban szépségtanácsadást tartani. 

2015-ben a L'Oreal főállású tanácsadója lettem, ekkor ismerkedtem meg olyan luxusmárkákkal, mint a Lancome és az Yves Saint Laurent. Profi oktatótól tanulhattam ezekkel a termékekkel sminkelni és segíteni az embereknek megtalálni a megfelelő arcápolási terméket és a leginkább illő sminkterméket.

2017-ben a Primőr területi képviselője lettem, mellette pedig hétvégén a cég által forgalmazott márkákkal sminkeltem még mindig a drogériákban.

2020 hozta meg számomra az áttörést, amikor a kényszerhelyzetben "otthon kellett maradni". Elkezdtem magam fejleszteni és elindítottam a saját vállalkozásomat. 

Jelenleg 3 éves vállalkozói és 6 éves sminkes tapasztalattal állok a rendelkezésedre. A mai napig folyamatosan tanulok és amíg csak tehetem ez így is lesz! 

Imádom amit csinálok, imádom a sminktermékeket, a divatot, a szépet, az alkotást. Megtaláltam a számomra tökéletes hobbit és foglalkozást. Nagyon remélem, hogy ebből a szeretetből és lelkesedésből neked is át tudok majd adni az elkészült sminkkel!